Vendéglátóhelyek regisztrációja NTAK felé

Tisztelt Vendéglátóhely Üzemeltetők!

 

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2021. augusztus 19. napján hatályba lépett vonatkozó jogszabály értelmében minden hazai vendéglátó üzlet üzemeltető köteles a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (a továbbiakban: NTAK) üzemeltetője által e célra működtetett elektronikus felületen a regisztrációt elvégezni, az adatszolgáltatásra kötelezett vendéglátó üzletek pedig kötelesek ott - a vendéglátó szoftver alkalmazásával - napi szinten adatot szolgáltatni.

A 2021. évi XCVIII. törvény alapján az egyes kormányrendeleteknek a turizmus-vendéglátás ágazatot érintő stratégiai célú módosításáról szóló 501/2021.(VIII.18.) Korm. rendelet 2021. augusztus 19-i hatállyal módosította a turisztikai térségek fejlesztésének állami feladatairól szóló törvény végrehajtásáról szóló 235/2019.(X.15.) Korm. rendeletet (a továbbiakban: Vhr.). A Vhr. 2. § (15) bekezdése értelmében adatszolgáltatásra kötelezett az a vendéglátó üzlet, amely nyugtaadási kötelezettségének pénztárgéppel köteles eleget tenni a 48/2013. (XI. 15.) NGM rendelet, azaz a pénztárgépek műszaki követelményeiről, a nyugtakibocsátásra szolgáló pénztárgépek forgalmazásáról, használatáról és szervizeléséről, valamint a pénztárgéppel rögzített adatok adóhatóság felé történő szolgáltatásáról szóló rendelet alapján.

A  kereskedelmi tevékenységek végzéséről szóló 210/2009. (IX.29.) Kormányrendelet (továbbiakban: Kr.) 2. § (17) bekezdése meghatározza a vendéglátó szoftver fogalmátaz adatszolgáltatásra kötelezett vendéglátó üzlet üzemeltető által kötelezően használt olyan informatikai program, amely az NTAK számára adatok továbbítására alkalmas.

Azt is előírja a jogszabály, hogy a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ üzemeltetője – a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal kötött együttműködési megállapodás alapján – az e rendelet hatálya alá tartozó vendéglátó üzlet üzemeltetők által átadott adatokat az NTAK útján továbbítja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részére.

A Kormány az NTAK üzemeltetőjeként a Magyar Turisztikai Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaságot (a továbbiakban: MTÜ) jelöli ki.

A fent rögzítettek értelmében minden hazai vendéglátó üzletet regisztrálni kell az NTAK-ba, adatszolgáltatásra azonban nem minden regisztrált vendéglátó üzlet köteles, mivel a Vhr. az online pénztárgépek használatához köti az adatszolgáltatási kötelezettséget.

A következő vendéglátóhely típusok esetében kötelező a regisztráció és a napi szintű adatszolgáltatás is az NTAK felé:

- étterem, TEÁOR'08: 5610 – Éttermi, mozgó vendéglátás

- büfé, TEÁOR'08: 5610 – Éttermi, mozgó vendéglátás

- cukrászda, TEÁOR'08: 5610 – Éttermi, mozgó vendéglátás

- kávézó, alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhely, TEÁOR’08: 5630 -    Italszolgáltatás

- italüzlet, bár, TEÁOR’08: 5630 - Italszolgáltatás

- zenés-táncos szórakozóhely, TEÁOR’08: 5630 - Italszolgáltatás

- gyorsétterem, TEÁOR'08: 5610 – Éttermi, mozgó vendéglátás

- alkalmi vendéglátóhely, TEÁOR'08: 5610 – Éttermi, mozgó vendéglátás

Az alábbi három vendéglátóhely típusnak kizárólag a regisztrációs kötelezettséget kell teljesítenie, de adatot nem kell szolgáltatnia az NTAK felé:

(A vendéglátóhely típusokat a Kr. 4. melléklete rögzíti.). Felhívjuk figyelmüket, hogy a vendéglátóhely üzlettípusát, valamennyi vendéglátónak 2021. március 31-ig be kellett jelentenie a jegyzőnek. Ennek teljesülésének ellenőrzése folyamatban van, 2021. október 31-étől be kell záratni azonnali hatállyal azon vendéglátó egységeket, akik nem teljesítették a 31. §-ban foglalt kötelezettségüket.

A regisztráció megtörténtét és az adatszolgáltatást a Dunaföldvári Polgármesteri Hivatalban igazolni kell (a regisztrációt és az adatszolgáltatást alátámasztó dokumentum benyújtható emailben a titkarsag@dunafoldvar.hu címen, postai úton, hivatalai kapun (KRID azonosító: 304068752).

Felhívjuk figyelmüket, hogy a Kr. 27. § (6)-(7) bekezdései értelmében a jegyző a vendéglátó üzlet NTAK-ba történő adatszolgáltatási tevékenységét évente legalább egy alkalommal hatósági ellenőrzés keretében ellenőrzi. A jegyző köteles értesíteni az NTAK-ot azon vendéglátó üzletekről, amelyeknek alkalmaznia kell vendéglátó szoftvert, de azzal nem rendelkeznek, vagy az NTAK-ba nem regisztráltak, vagy a kötelező adatszolgáltatási kötelezettségüket nem vagy nem megfelelően teljesítik.

A turisztikai térségek fejlesztésének állami feladatairól szóló CLVI. törvény (a továbbiakban: Turizmus Tv.) 9/C. § (1) bekezdése kimondja, hogy a vendéglátó üzlet üzemeltetője a tevékenysége megkezdésétől számított 5 napon belül köteles regisztrálni az NTAK-ba. 

Már működő vendéglátóhelyek üzemeltetője – a Turizmus tv. 12/A. § (1) bekezdése értelmében - az NTAK-ba történő regisztrációt 2021. november 1. napjával köteles megkezdeni, az adatok szolgáltatására és továbbítására pedig 2022. július 1. napjától köteles.

Az MTÜ a vendéglátó üzlet üzemeltetője részére a vendéglátó szoftvert térítésmentesen biztosítja.

Az NTAK tájékoztatása alapján a regisztrációs felület megnyitása a későbbiekben várható, bővebb információk hamarosan az NTAK alábbi információs oldalán lesznek olvashatóak: https://info.ntak.hu/.

Kérdés esetén keressék az MTÜ Ügyfélszolgálatát a hét minden napján, 0-24 órában hívható 06-1/550-1855 telefonszámon, illetve a [javascript protected email address] e-mail címen.

Kérjük fenti tájékoztatásunk szíves tudomásulvételét, a hivatkozott jogszabályban foglaltak tanulmányozását (a Vhr. 2.-3., 6/A-6/B, 8/A-8/B, 10-13.§-ai; továbbá a 2. melléklete, valamint a Turizmus tv. 2., 9/A-G., 12/A. §-ai) és az ott előírtak teljesítését.

 

Dunaföldvár, 2021. október 11.

 

                                                                                       dr. Boldoczki Krisztina sk.

                                                                                                  jegyző        

Tájékoztatjuk látogatóinkat, hogy weboldalunk működéshez szükséges munkamenet cookie-at alkalmaz. Ezen cookie-k kezelése az adatkezelő jogos érdeke (GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pont).
A működéshez szükséges cookie-k segítenek használhatóvá tenni a weboldalunkat azáltal, hogy engedélyeznek olyan alapvető funkciókat, mint az oldalon való navigáció és a weboldal biztonságos területeihez való hozzáférés.

Ezen kívül statisztikai cookie-k segítenek abban, hogy elemezni és megkülönböztetni tudjuk weboldalunk látógatóit. Ezt azonban csak akkor tesszük, ha Ön kifejezetten hozzájárul munkánkhoz, weboldalunk folyamatos fejlesztéséhez. A statisztikai cookie-at a jelölőnégyzet kipipálásával tudja elfogadni.
Bővebb tájékoztatásért kérjük olvassa el Adatvédelmi tájékoztatónkat!
Működéshez szükséges cookie-k
cookies-accepted
Ebben a cookie-ban tároljuk, hogy milyen típusú cookie-kat fogadott el.
Dunafoldvar
Munkamenet adatokat tartalmazó cookie. Oldal bezárása után ez a cookie megsemmisül.
Statisztika cookie-k
_gat_gtag_
Ezzel a Google Analytics jelöli saját magának, hogy az analitikai mérés aktiválva van.
_ga
Ezzel a Google Analytics az oldal látogatóit különbözteti meg.
_gid
Ezzel a Google Analytics az oldal látogatóit különbözteti meg.
Cookie beállítások