Tájékoztatás iparűzési adóval kapcsolatos határidőkről

Tisztelt Adózó!

Ezúton tájékoztatjuk az érintett vállalkozókat a február havi határidőkről:

Azoknak a KATA adóalanyoknak van lehetősége bejelentkezni az önkormányzatnál KATA tételes adózás alá, akik korábban elmulasztották ezt megtenni, és ebben az évben ezt az adózási formát választják a helyi iparűzési adó tekintetében.

Ezt az adóalap-megállapítás választását a vállalkozó - az önkormányzati adóhatóság által rendszeresített - nyomtatványon, a kisadózó vállalkozások tételes adójának hatálya alá tartozás kezdő napjától számított 45 napon belül vagy február 15-ig jelenti be az önkormányzati adóhatóság számára.

Tehát érdemes tudni azt is, hogy ennek az adózási mód választásának – függetlenül az állami adóhatóságnál történt választástól - az önkormányzati adóhatóság felé is van egy egyszeri bejelentési kötelezettsége.

Könyvelőknek és az adózóknak fontos azt is tudni, hogy a szabályozásból eredően a bejelentési határidő jogvesztő, azaz 45 + 45 napon (igazolási kérelem) túl ez már nem jelenthető be, azaz a KATA adózási mód választásának lehetőségét elveszítheti az adózó.

Erre azért is érdemes figyelni, mivel ezt követően az általános szabályok alapján számított HIPA adóbevallást kell az adózónak benyújtania, melyben, amennyiben nem gyűjti külön a számláit, az adóalap csökkentés lehetőségét elveszíti és a teljes bevétel lesz egyben az iparűzési adó alapja is. Ennek következtében jelentősen megnőhet az iparűzési adófizetése.

Azok a KATA adóalanyok, akik az önkormányzatnál a tételes adózási formára vannak bejelentkezve és szüneteltetik adóköteles tevékenységüket, a szüneteltetés végén vissza kell jelentkezniük - Bejelentkezés, változás-bejelentés nyomtatvány elektronikus beküldésével -, amennyiben továbbra is a KATA tételes adót kívánják fizetni. A visszajelentkezésre is 45 nap áll rendelkezésre a szüneteltetés végétől számítva. Amennyiben ezt elmulasztotta, úgy a következő évtől tud újra visszajelentkezni, február 15-éig van rá lehetősége.

 

Dunaföldvári Polgármesteri Hivatal

Pénzügyi és Adó Iroda

Tájékoztatjuk látogatóinkat, hogy weboldalunk működéshez szükséges munkamenet cookie-at alkalmaz. Ezen cookie-k kezelése az adatkezelő jogos érdeke (GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pont).
A működéshez szükséges cookie-k segítenek használhatóvá tenni a weboldalunkat azáltal, hogy engedélyeznek olyan alapvető funkciókat, mint az oldalon való navigáció és a weboldal biztonságos területeihez való hozzáférés.

Ezen kívül statisztikai cookie-k segítenek abban, hogy elemezni és megkülönböztetni tudjuk weboldalunk látógatóit. Ezt azonban csak akkor tesszük, ha Ön kifejezetten hozzájárul munkánkhoz, weboldalunk folyamatos fejlesztéséhez. A statisztikai cookie-at a jelölőnégyzet kipipálásával tudja elfogadni.
Bővebb tájékoztatásért kérjük olvassa el Adatvédelmi tájékoztatónkat!
Működéshez szükséges cookie-k
cookies-accepted
Ebben a cookie-ban tároljuk, hogy milyen típusú cookie-kat fogadott el.
Dunafoldvar
Munkamenet adatokat tartalmazó cookie. Oldal bezárása után ez a cookie megsemmisül.
Statisztika cookie-k
_gat_gtag_
Ezzel a Google Analytics jelöli saját magának, hogy az analitikai mérés aktiválva van.
_ga
Ezzel a Google Analytics az oldal látogatóit különbözteti meg.
_gid
Ezzel a Google Analytics az oldal látogatóit különbözteti meg.
Kényelmi cookie-k
accessibility
Ez a cookie tárolja, hogy az oldal látogató akadálymentesített weboldalt kíván használni vagy sem.
Cookie beállítások