Polgármesteri felhívás egészségügyi ellátások 2020. május 4-ei újraindulásáról

FELHÍVÁS

Az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében Magyarország egész területére a 40/2020. (III. 11.) Korm. rendelettel kihirdetett veszélyhelyzet alapján meghozott szükségszerű intézkedések és a lakosság fegyelmezett együttműködésének köszönhetően egyes egészségügyi ellátások újraindultak 2020. május 4-től, melyek a következők:

  1. A háziorvosi és házi gyermekorvosi, továbbá védőnői ellátások és a fogászati alapellátás,
  2. a járóbeteg-szakellátás, ideértve a diagnosztikai ellátásokat és a fogászati szakellátást is,
  3. az egynapos ellátások,
  4. a fekvőbeteg szakellátásból a rehabilitáció és a transzplantációs beavatkozások, továbbá
  5. a nem közfinanszírozott (magán) ellátások.

Az 1. és 2. pontban megjelölt ellátásokat azzal a feltétellel lehet igénybe venni, hogy a rendelésre kizárólag telefonon egyeztetett időpontban lehet beteget fogadni. Az egészségügyi szolgáltatóknak és a betegeknek is kiemelt figyelmet kell fordítaniuk az egyeztetett időpontok megtartására, a várókban töltött idő és személyek számának minimalizálására. Az előjegyzés fő szabálya óránként maximum 4 beteg – védőnői tanácsadás esetében 2 személy – vizsgálata. A rendelőbe belépéskor hőmérséklet mérés szükséges, a betegek között 1,5 méter távolságot kell biztosítani. 

Az egynapos ellátásokat előzetes COVID-19 tesztelést követően, lehetőség szerint dedikált egynapos traktussal rendelkező intézményekben célszerű elkezdeni.

A fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről szóló 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet 44. § - a  alapján a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020.    (III. 11.) Korm. rendeletben kihirdetett veszélyhelyzet időtartama alatt a szervezett, célzott népegészségügyi szűrővizsgálatok elvégzése a veszélyhelyzet megszűnéséig továbbra is elhalasztásra kerülnek.

Kérem a fentiek szíves tudomásulvételét!

Dunaföldvár, 2020. május 12.

 

                                                                                                                                        Horváth Zsolt sk.
                                                                                                                                          polgármester

Tájékoztatjuk látogatóinkat, hogy weboldalunk működéshez szükséges munkamenet cookie-at alkalmaz. Ezen cookie-k kezelése az adatkezelő jogos érdeke (GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pont). Az erre vonatkozó érdekmérlegelési tesztet az [javascript protected email address] email címre érkezett kérés esetén az érintett rendelkezésére bocsájtjuk.
A működéshez szükséges cookie-k segítenek használhatóvá tenni a weboldalunkat azáltal, hogy engedélyeznek olyan alapvető funkciókat, mint az oldalon való navigáció és a weboldal biztonságos területeihez való hozzáférés.

Ezen kívül statisztikai cookie-k segítenek abban, hogy elemezni és megkülönböztetni tudjuk weboldalunk látógatóit. Ezt azonban csak akkor tesszük, ha Ön kifejezetten hozzájárul munkánkhoz, weboldalunk folyamatos fejlesztéséhez. A statisztikai cookie-at a jelölőnégyzet kipipálásával tudja elfogadni.
Bővebb tájékoztatásért kérjük olvassa el Adatvédelmi tájékoztatónkat!
Működéshez szükséges cookie-k
cookies-accepted
Ebben a cookie-ban tároljuk, hogy milyen típusú cookie-kat fogadott el.
Dunafoldvar
Munkamenet adatokat tartalmazó cookie. Oldal bezárása után ez a cookie megsemmisül.
Statisztika cookie-k
_gat_gtag_
Ezzel a Google Analytics jelöli saját magának, hogy az analitikai mérés aktiválva van.
_ga
Ezzel a Google Analytics az oldal látogatóit különbözteti meg.
_gid
Ezzel a Google Analytics az oldal látogatóit különbözteti meg.
Beállítás cookie-k
accessibility
Ez a cookie tárolja, hogy az oldal látogató akadálymentesített weboldalt kíván használni vagy sem.
Cookie beállítások